Elvoltunk az Alföldön, no. Nem is akármiért, hanem muzsikálás végett. Mer' ugye összecimboráltunk egy vajdasági kompániával, akik Tiarah néven váltak hírhedté azon a vidéken. Az egyezség, amit a pesti úri népek csak Hungaroconnections névre körösztöltek, úgy szólt, hogy egy cuhárét rendezünk Szögeden a Garaboncziásban, utána meg uzsgyi neki a gyepûn át Zenátra, és a Zeppelinben lesz a zenebona. Így is történt.

Böjtelõ hó tizenkettedik napján vágtunk neki az útnak, mivelhogy aznap este volt az ideje az elsõ ricsajozásnak. Szám szerint öt cséplõbanda acsarkodott az éjszaka folyamán a Garaboncziásban (Tiarah, SKRU, Stonedirt, Megazetor, Malediction). Vajdasági komáink kezdték a sort, és hamar el is indult a dínom-dánom, hiszen ott volt vagy egy tucat földijük. Utánuk mi következtünk a talpalávalónkkal. Az én talpam alá csak egy rozoga dobogó került, ezzel kellett barátkoznom majd' egy órán keresztül, nehogy összeroskadjon alattam. Ráférne a Garaboncziásra némi gabajítás. Amíg muzsikáltunk, az ivástól egyre csintalanabb népek nekiálltak csingerálni, többen fel is pattantak a dobogómra táncot járni. A mulatságra jöttek kedves lyányok és fiak is, akikkel azon mód össze is cimboráltunk, és együtt kvaterkáztunk, amíg a mulatság tartott.

Közben, ahogy az éj csak sötétült, gyászhuszárok, boszorkányok, meg mindenféle ördögök jöttek, és a kocsma megtelt csupa gonoszsággal. Rá is fért volna egy kiadós rontásûzés, de ahogy a többi bandák gurguláztak, suprikálták, csúfolták ezeket, az ördögöket, azok csak nem futamodtak meg, hanem minduntalan ott csúnyálkodtak. Ma már úgy gondolom, hogy talán azok a bandák is egy követ fújhattak a lúdvércekkel, ezért is nem ûzték el õket messze. De aztán hajnal hasadtával búcsút intettünk újdonsült pajtásainknak, majd abrakoltunk, és tanyát vertünk Újszegeden, ahol kora reggelig vigadtunk. Ott is találkoztunk olyan kedves lyányokkal, akik egy asszonyfarsangról oldottak kereket.

Másnap, miután a csodájára jártunk a szállásadó nagyság mûvészetének, merthogy fest, hamar Zenta felé vettük az utunkat, és egy fertály óra múlva két-határon túl voltunk. Zentán nyájasan fogadtak minket vajdasági sógoraink, estig tréfálkoztunk, ittunk-ettünk, ismerkedtünk. Ezek a Tiarah legények bizony derék fickók, az egyszer biztos. A butellákat is gyakran megemelik, igen szeretnek mulatni, dévajkodni, kár is volna ezt tagadni.

Az esti cuharé egy jókora pajtában volt. A népek eljöttek, de nem tolongtak, hiszen mostanában csóréság van mindenfelé. Akkor este mi kezdtünk elébb muzsikálni, a helybéliek pedig, ha nem is mindahányan, de azért szívélyesen fogadtak minket. Jó páran bámészkodtak a pódium elõtt, egyesek fickándoztak a nótákra, a többiek pedig a senket támasztották, azt' ott gajdultak. Nekünk se kellett több, derekasan kitöltöttük a dologidõt, alaposan meg is fáradtunk, mivelhogy már második napja barangoltunk. A vajdasági muzsikások követtek minket, és megint nem kellett szégyenkezniük, mert a népeket nem nagyon kellett biztatni a vigadozásra.

Hajnalban aztán újra útra keltünk, nekivágtunk a hosszú útnak szép Magyarországra. Mivel elég cudar idõ volt, helyenként csak lassan poroszkáltunk, ezért már bõven pitymallott, mire elértük Pécs határát. Ekkorra már jó bágyadtak voltunk, de majd idõvel kipihenjük. Köszönjük mindenkinek, akivel csak találkoztunk! Kivéve az ördögöket.  

A képekért külön köszönet Kovács Bencének és Horváth Tominak!

Kövi